Sosem mondtam, hogy utálok enni. Pedig rengetegszer eszem. Elég erősen stressz evő vagyok (ahogy stressz önpusztító és stresszen stresszelő is). Ezen régen nem is nagyon problémáztam. (Annyi stressz ért, hogy nem akartam még azon is stresszelni, hogy a stressz miatt eszem folyamatosan.) Szóval pontosítok; sosem mondtam, hogy már utálok enni. Nem magát az ételt utálom, (azt hiszem akkor pszichológiailag kicsit nagyobb bajban lennék) hanem azt, ahogy az emberek hozzáállnak egy kicsit molettebb vagy kifejezetten túlsúlyos ember étkezéséhez. Nos, úgy vélem, itt kell egy kisebb kitérőt tennem, hogy ez tulajdonképpen mit is takar és hogyan jutottam erre a (mondhatni) következtetésre. Mint mondtam, elég stresszes vagyok. És a szüleim válásától határozottan nem lettem kevésbé stresszes vagy kiegyensúlyozottabb... Amíg a szüleim folyamatosan veszekedtek, addig én folyamatosan ettem. Ez igazából nem is volt ANNYIRA nagy probléma, amikor még rendszeresen sportoltam mellette, de aztán abbahagyt...